Töltött cukkini
- Idő
- 50 perc
- Adag
- 4 személy
- Lépés
- 8

Ez egy igazán könnyed fogás. A variációk száma végtelen, bármilyen maradék főtt gabonát, hüvelyest, zöldséget fel tudunk használni. Szójamentesen is elkészíthető, ha a tofut kihagyjuk. Helyette lehet gomba, hüvelyesek…amit szeretünk.
Elkészítés
- 1
melegítsük elő a sütőt 180 fokra
- 2
készítsünk elő egy tűzálló edényt – esetleg béleljük ki sütőpapírral
- 3
helyezzük bele a kikapart cukkinikat, sózzuk, picit borsozzuk, kis fokhagymaporral is meghinthetjük – tegyük félre
- 4
serpenyőben dinszteljük meg a hagymát egy kevés vízen/ olajon, majd tegyük hozzá a fokhagymát is, és fonnyasszuk meg
- 5
tegyük hozzá a kockára vágott kaliforniai paprikát, a cukkini kikapart belét, és addig süssük / pároljuk, míg megpuhulnak, majd vegyük le a tűzhelyről
- 6
tegyük hozzá a villával összetört tofut, quinoát, fűszerezzük ízlés szerint, és keverjük össze
- 7
töltsük meg a cukkinikat – megszórhatjuk szezámmaggal vagy vegán sajttal is a tetejüket
- 8
helyezzük be a sütőbe, és addig süssük, míg megpuhulnak a cukkinik – kb. 30-40 perc
Mit főzz holnap?
Kérd az ingyenes 7 napos vegán mintaétrendet bevásárlólistával – egyszerű receptek, hétköznapi alapanyagok.