Főétel

Jénaiban sült egytál étel

Idő
1 óra
Adag
8 adag
Lépés
8
Hozzávalók

Várakozáson felül nagyon finom lett ez a fehér babos, krumplis, hajdinás, zöldséges fogás. Csak feldaraboltuk a zöldségeket, mindent beleszórtunk egy nagy hőálló tálba, felöntöttük fűszeres lével. Megvártuk míg minden megfő, megpuhul, és már kész is volt. Isteni lett, ahogy mindent átjártak a fűszerek. 

Elkészítés

  1. 1

    helyezzük a feldarabolt zöldségeket, babot a hajdinát rétegezve egy nagy jénaiba/ hőálló edénybe (nálunk ez így volt: répa, zeller, hagyma, bab, hajdina, krumpli, paradicsom, majd ez megismételve)

  2. 2

    forraljuk fel a vizet egy edényben, és szórjuk bele a fűszereket, és adjuk hozzá a folyékony füstöt, pár percig főzzük

  3. 3

    ellenőrizzük, hogy elég fűszeres-e, ha szükséges, igazítsunk rajta - akkor jó, ha kicsit túlfűszeresnek érezzük, fel fogják venni az összetevők

  4. 4

    öntsük rá a levünket a jénaiban várakozó zöldségekre - épp lepje el

  5. 5

    fedjük le, tegyük be a sütőbe, és állítsuk a hőfokot 180 fokra

  6. 6

    érdemes tepsire helyezni, nekünk egy kicsit kifutott forrás közben

  7. 7

    mikor már majdnem minden megpuhult, kb. 50 perc után, vegyük le a fedőt, és pirítsuk meg a tetejét

  8. 8

    tálalásnál szórjuk meg friss petrezselyemmel, nagyon jól illik hozzá

Ingyenes letöltés

Mit főzz holnap?

Kérd az ingyenes 7 napos vegán mintaétrendet bevásárlólistával – egyszerű receptek, hétköznapi alapanyagok.

Kérem az ingyenes mintaétrendetPDF + bevásárlólista · nincs spam