Egyben sült bundázott karfiol
- Idő
- 1 óra
- Adag
- 4-5 adag
- Lépés
- 4

Hári Ricsi készítette ezt a finomságot, mikor nálunk voltak vendégségben. Nagyon mutatós fogás, és szuper lehetőség, hogy akár nem vegán vendégeinknek is megmutassuk, hogy növényi alapokon is lehet finomakat főzni.
Elkészítés
- 1
gőz fölött pároljuk meg egyben félpuhára a karfiolt
- 2
közben készítsük el az öntetet: keverjük össze egy tálban a magvajakat, majd keverjünk hozzá fokozatosan annyi tejet, hogy nem is túl folyós, de nem is túl híg öntetet kapjunk, majd keverjük hozzá a többi hozzávalót
- 3
mikor megfőtt a karfiol, kicsit hagyjuk hűlni, hogy tudjunk vele dolgozni, majd forgassuk bele az öntetbe - ha tudjuk, folyassuk a rózsák közé is, majd forgassuk meg a zsemlemorzsában - akár ketté is vághatjuk, hogy még jobban beborítsa a panír
- 4
helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire, majd süssük kb. 30 percig 180 fokra előmelegített sütőben, hogy aranybarna legyen a külseje
Mit főzz holnap?
Kérd az ingyenes 7 napos vegán mintaétrendet bevásárlólistával – egyszerű receptek, hétköznapi alapanyagok.