Vargabéles egyszerűen
- Idő
- 40 perc
- Adag
- 6 személy
- Lépés
- 8

Mindig is szerettük a vargabélest, így mikor sikerült egy finom vegán túrókrémet kikísérleteznünk, rögtön felmerült, hogy kipróbálhatnánk, hogy működik-e annak is. Jól sejtettük, nagyon finom.
Mi régen is mindig kihagytuk a réteslapot, így sokkal egyszerűbb volt elkészíteni, de aki úgy szereti, csinálhatja úgy.
hozzávalók: egy nagyobb tepsihez – kb.20cm*25cm, (magasabb falú)
Elkészítés
- 1
melegítsük elő a sütőt 180 fokra
- 2
egy nagyobb tálban törjük össze egy krumplitörővel a kölesünket egy dl növényi tejjel, hogy ne legyen egy tömbbe összeállva, és kicsit pépesebb legyen, de azért darabos
- 3
keverjük hozzá a citromhéjat, citromlevet, vaníliát, édesítsük, - érdemes közben kóstolgatni, hogy mikor elég édes - majd végül keverjük hozzá a lecsöpögtetett mazsolát
- 4
tegyünk még hozzá annyi növényi tejet, hogy kicsit folyósabb állaga legyen
- 5
főzzük meg a tésztát – figyeljünk, hogy ne főzzük túl, a cérnametélt nagyon hamar elkészül
- 6
szűrjük le, öblítsük le hideg vízzel, és azonnal keverjük a köleses keverékünkhöz
- 7
egy nagyobb tepsibe öntsük át, és süssük 35-40 percig - figyeljük, ha szép aranybarnára sült, akkor készült el
- 8
hidegen is, melegen is fogyaszthatjuk, akár lekvárral – azt megfigyeltük, hogy másnap kevésbé volt a köles íze kiérezhető belőle
Hasonló desszert receptek
Mit főzz holnap?
Kérd az ingyenes 7 napos vegán mintaétrendet bevásárlólistával – egyszerű receptek, hétköznapi alapanyagok.