Leves

Tarhonyás krumplileves

Idő
40 perc
Adag
6-8 adag
Lépés
6
Hozzávalók

Barátnőm ajánlotta figyelmünkbe ezt az ételt, én még sosem ettem. Ezentúl biztosan rendszeresen fogjuk készíteni. Nagyon finom, szuper laktató. Szerencsére már gluténmentesen is elkészíthető. Mi csicserilisztből készült tarhonyát használtunk hozzá. Kiegészíthető még füstölt tofuval, babbal (ezek teljes értékűek) vagy akár vegán virslivel, kolbásszal (ezek általában nem teljes értékűek, mindig nézzük meg az összetevőket).

Elkészítés

  1. 1

    dinszteljük meg a hagymát, majd a fokhagymát kevés vízen

  2. 2

    közben egy serpenyőben pirítsuk meg a tarhonyát - a csicserilisztből készült tarhonya gyorsabban megfő, mint a hagyományos, ezért pirítottuk külön, és tettük hozzá csak később - akkor jó, mikor picit barnás lesz a színe

  3. 3

    mikor a hagymák megdinsztelődtek, húzzuk le a melegről az edényt, és adjuk hozzá a fűszereket, alaposan keverjük öszze

  4. 4

    adjuk hozzá a kockára vágott krumplit, öntsük fel vízzel, és közepes fokozaton főzzük fedő alatt

  5. 5

    mikor már majdnem puha a krumpli, szórjuk bele az előre megpirított tarhonyát is, és főzzük kb. 10 percig - ha szükséges, még fűszerezzük

  6. 6

    mikor minden megpuhult, tálaljuk friss petrezselyemzölddel

Ingyenes letöltés

Mit főzz holnap?

Kérd az ingyenes 7 napos vegán mintaétrendet bevásárlólistával – egyszerű receptek, hétköznapi alapanyagok.

Kérem az ingyenes mintaétrendetPDF + bevásárlólista · nincs spam