Főétel

Fűszeres rizs golyók

Idő
40 perc
Adag
4-5 adag
Lépés
8
Hozzávalók

Nekünk is ki kellett próbálnunk a rizs golyókat. Mégiscsak izgalmasabbak, mint a sima rizs. Kicsit a saját ízlésünkre alakítottuk, és nagyon elégedettek voltunk az eredménnyel. Forró levegős sütőben sütöttük meg, kb.20 perc alatt 200 fokon, de természetesen hagyományos sütőben is működik.
Mi jázmin rizst használtunk hozzá, mert a családban nem mindenki szereti a barnarizst – de természetesen abból is készíthető, de akkor figyelni kell, hogy több víz kell hozzá, és több is lesz belőle. (1:3 arány)
A fűszerezésén lehet variálni ízlés szerint. Zöldfűszerek, füstölt pirospaprika, stb.

Elkészítés

  1. 1

    főzzük meg a rizst a fűszerekkel

  2. 2

    hagyjuk kihűlni, hogy dolgozni tudjunk vele

  3. 3

    fűszerezzük még folyékony füsttel, fokhagymaporral, hagymaporral, sóval

  4. 4

    keverjük hozzá a lenmaglisztet, és jól dolgozzuk össze

  5. 5

    nedves kézzel formáljunk belőle golyókat

  6. 6

    egy tálban keverjük össze a sörélesztőpelyhet egy kis fokhagymaporral hagymaporral, sóval

  7. 7

    hempergessük bele a golyókat

  8. 8

    süssük meg sütőben, olajmentes fritőzben kb.20-25 perc alatt 200 fokon

Ingyenes letöltés

Mit főzz holnap?

Kérd az ingyenes 7 napos vegán mintaétrendet bevásárlólistával – egyszerű receptek, hétköznapi alapanyagok.

Kérem az ingyenes mintaétrendetPDF + bevásárlólista · nincs spam