Bácskai rizses nem-hús
- Idő
- 50 perc
- Adag
- 4 adag
- Lépés
- 8

Ismét egy hagyományos ételt veganizáltunk, ténésítettünk. Az általános iskolában a menzán többször szolgálták fel az eredeti verzióját, amit akkor nem is szerettünk: száraz is volt, mócsingos is volt. Szerencsére, ennek itt nincs meg a veszélye. Aki szójamentesen szeretné fogyasztani, készítse csicseriborsó- vagy bab-tempehből.
Akinek nem elérhető a tempeh, készítheti tofuból is, más lesz az állaga ugyan, de finom lesz.
Elkészítés
- 1
dinszteljük meg a hagymát, majd a fokhagymát - vízen teljes értékű
- 2
adjuk hozzá a paprikát, kicsit dinszteljük meg azt is, majd húzzuk le a melegről, és szórjuk rá a fűszereket, alaposan keverjük össze
- 3
adjuk hozzá a paradicsomot, a felkockázott tempeht, és tegyük vissza a tűzre - kevés vizet tegyünk alá, nehogy megégjen
- 4
fedő alatt pároljuk össze őket pár perc alatt
- 5
majd adjuk hozzá a rizst, öntsük fel a vízzel
- 6
kétféleképpen is készíthetjük - 150 fokra előmelegített sütőbe tesszük lefedve, egy tűzálló tálban, és addig sütjük, míg a rizs szépen felszívja a vizet
- 7
VAGY: alacsony fokozaton, fedő alatt puhára főzzük
- 8
egyik esetben sincs szükség kevergetésre
Hasonló főétel receptek
Mit főzz holnap?
Kérd az ingyenes 7 napos vegán mintaétrendet bevásárlólistával – egyszerű receptek, hétköznapi alapanyagok.