Desszert

Zseniális 10 perces zserbó

Idő
15 perc
Adag
20 kisebb szelet
Lépés
7
Hozzávalók

Karácsonykor, mikor jönnek a vendégek, illik készülni valamivel. Hát mi ebből a zserbó-helyettesítő sütiből rögtön dupláztunk, annyira megtetszett ez a recept. Picit a saját ízlésünkre formáltuk. Nagyon szuper, mert nem kell bajlódni a lapok sütésével, tényleg nagyon gyorsan összeállítható, pár óra múlva már fogyasztható.

Elkészítés

  1. 1

    egy tálban keverjük össze a 16 púpos evőkanál darált diót a 8 púpos evőkanál lekvárral, édesítővel, vaníliával, rumaromával, citromhéjjal, citromlével

  2. 2

    kenjünk meg 2 pászkát kb 2-2 evőkanál keverékkel, fektessük őket egymás mellé

  3. 3

    kenjük meg a következő kettőt, helyezzük a tetejükre - addig folytassuk, míg 4 megkent lap lesz egymáson

  4. 4

    helyezzük rájuk az utolsó kettőt úgy, hogy az egyik felüket megkenjük 1-1 evőkanál lekvárral majd azzal lefelé helyezzük a többi tetejére, majd olvasszuk fel gőz felett a csokoládét

  5. 5

    kenjük meg a legfelső két lapot egyenletesen csokoládéval

  6. 6

    tegyük hűtőbe lefedve, hogy a csoki megdermedjen, és megpuhuljanak a pászkák - ez pár órát igénybe vesz

  7. 7

    szeletelés előtt kicsit hagyjuk felengedni

Ingyenes letöltés

Mit főzz holnap?

Kérd az ingyenes 7 napos vegán mintaétrendet bevásárlólistával – egyszerű receptek, hétköznapi alapanyagok.

Kérem az ingyenes mintaétrendetPDF + bevásárlólista · nincs spam