Főétel

Rakott kel

Idő
1 óra
Adag
6-8 személy
Lépés
9
Videó
van
Hozzávalók

Nagyon finom lett ez a rakott kel, teljesen hozta a régi ízeket. A tölteléket barna rizsből és vöröslencséből csináltuk. (a videón sárgalencséből) Sima lencséből is elkészíthető, természetesen, azt áztassuk be egy éjszakára, és lehet, hogy kicsit több időt vesz igénybe a főzése.

Fűszeres zab tejföllel kentük le a tetejét, és úgy sütöttük meg.

[embedyt] https://www.youtube.com/watch?v=yOOTcr4xTpE[/embedyt]

Elkészítés

  1. 1

    melegítsük elő a sütőt 180 fokra

  2. 2

    tegyük fel főni a barnarizst (3-szoros vízben egy kevés sóval)

  3. 3

    egy másik edényben kevés vízen dinszteljük meg a hagymát, fokhagymát, majd tegyük rá a felvágott sárgarépát, pároljuk át azt is, majd tegyük rá a vöröslencsét, és öntsük fel annyi vízzel, amennyi alaposan ellepi

  4. 4

    fűszerezzük, majd fedjük le, és főzzük puhára a lencsét – néha kevergessük meg, és ha kell, pótoljuk a vizet, nehogy leégjen –kb. 15-20 perc

  5. 5

    egy másik nagy edényben tegyük fel vízben a megmosott kelkáposztát – vágjuk ki a torzsáját, és daraboljuk négybe - majd forrástól számítva, 15 perc alatt főzzük meg, majd vegyük is ki a vízből

  6. 6

    mikor mindenünk elkészült, keverjük össze a főtt rizst a lencsés keverékkel, majd fűszerezzük, ha még szükséges

  7. 7

    fogjunk egy nagy jénait, (mi ki sem kentük olajjal), és rétegezzük bele a kelkáposzta leveleket, utána a tölteléket, megint egy réteg kelkáposztát, majd egy réteg tölteléket, és végül fedjük be kelkáposzta levelekkel

  8. 8

    a tetejét kenjük le fűszeres tejföllel – mi a zabtejfölbe tettünk egy kis sörélesztőpelyhet, fokhagymaport, sót, borsot

  9. 9

    180 fokon süssük kb. 20-30 percig – míg szépen megbarnul a teteje

Ingyenes letöltés

Mit főzz holnap?

Kérd az ingyenes 7 napos vegán mintaétrendet bevásárlólistával – egyszerű receptek, hétköznapi alapanyagok.

Kérem az ingyenes mintaétrendetPDF + bevásárlólista · nincs spam